Január 4.

Ma már végre mehetek be edzéseket tartani. Lehet, hogy furcsa, de én imádom a munkámat, és hiányzik az, ha pár napig nem vagyok bent az edzőteremben. Hiányzik a „vas szaga”, a motivált, mindenre elszánt emberek társasága, a vendégeim barátsága, valamint a saját edzésem, ami mindig felpörget, kihívást állít elém, és ami után megérdemelt boldogsághormon tölti fel a testem sejtjeit.

Az edzések amiket tartok a vendégeimnek nem csak arról szólnak, hogy némán ott állok az ember mellett... Mindenkivel sokkal közelebbi a kapcsolatunk, mint edző és tanítvány.

Nagyon sokat tudok segíteni a tanácsaimmal, van, hogy csak velem tudják megbeszélni a problémájukak, és én nagyon jó hallgatóság vagyok...

A mai rohanó és egocentrikus világban a legtöbb ember csak magáról szeret beszélni, de ha meg kellene hallgatni a másikat, általában sietős dolga akad. Én nem így vagyok ezzel, főleg ha egy vendégemről van szó, akit meg kell értenem, hogy miért levert, energiaszegény vagy épp motiválatlan.

Éppen ezért a bemelegítés alatt, vagy néha két sorozat közötti pihenőidőben, mély, baráti beszélgetéseket folytatunk, és ezt nagyon szeretem a munkámban. Több vagyok, mint edző, hálás vagyok a bizalmukért.

Annak idején, amikor először gondoltam arra, hogy szeretném átadni a tudásomat, és segíteni az embereknek, hogy egészségesebbek, fittebbek, energikusabbak legyenek, vagy épp a fogyásban, izmosodásban kérik a segítségemet, akkor pont ilyennek képzeltem el a hivatásomat.. Nem csak edzést nyújtok, hanem sokkal többet annál. Testet és lelket egyaránt fejlesztjük..

====================================

A mai napon reggel is tartottam edzéseket, ami annyit jelentett, hogy korábban keltem fel, mint általában. A szokásos reggel rituálém után a konyhába mentem, hogy főzzek egy finom gőzölgő kávét. Csészével a kezemben állok az ablaknál és gyönyörködöm a napfelkeltében...végtelenül hálás vagyok az Életemért és ezért a pillanatért.

Fél órával később pedig már úton vagyok az edzőterembe. Van amikor autóval, és van amikor tömegközlekedéssel megyek. Mind a kettőt szeretem, előnyeik és hátrányaik ellenére is. Például a metrón vagy a buszon rengeteg üzenetre tudok válaszolni, le tudom írni a gondolataimat a jegyzetfüzetembe, vagy éppen megnézek egy motivációs előadást, amiket vezetés közben egyértelműen nem tudok megcsinálni.

Autóval ugyanakkor gyorsabban és kényelmesebben érek el a célomig... ééésss egyszerűen imádom az autónkat, az élményt, amit nyújt vezetés közben... amikor siklunk a rakparton és a Duna vizén csillámlik a napfény... Kowalsky meg a Vega pedig gondoskodik, hogy ne csak a szememnek jusson ki a csodából.

Miután végeztem a délelőtti edzésekkel, elindultam haza, ami közben olyan érzésem volt, mintha meghűltem volna egy kicsit, vagy egy vírus próbálna érvényesülni a szervezetemben. Furcsa volt, mert gyerekorom óta nem voltam beteg és nem kellett gyógyszert sem szednem. (mondjuk nem is nagyon akarok)

Ezzel egy időben nagyon megkívántam egy jó „erőlevest”. Gyorsan be is kanyarodtam a zöldségeshez, és beszereztem a szükséges hozzávalókat. Sárgarépa, fehérrépa, zeller, karalábé, hagyma és mivel otthon füzérben felakasztva van szárított erős paprika, így azt már nem kellett vennem.

Hazaérve Krisztim meg is csinálta ezt a fajta „gyógyszert” amiből két tányérral be is kanalaztam, meg se kérdezve a kezelőorvost, vagy a gyógyszerészt a mellékhatásokról.☺

Az erőleves nagyon bevált, mert egy kis alvás után úgy keltem fel, hogy a meghűlésnek nyoma sem maradt, és tele lettem energiával. De most indulás, várnak a tanítványok!

 ====================================

Újra úton vagyok az edzőterembe, ezúttal a BKV-t részesítem előnyben. Egy ritka eset fordult elő velem, ahogy beléptem az öltözőbe: elfelejtettem magammal vinni a szekrényem kulcsát...

Póló és rövidnadrág volt az edzőtáskámban, de a váltócipőm erre a délutánra munkaszüneti napot kapott. Ilyen is előfordul, de aki ismer az tudja, hogy nem különösebben izgatom fel magam az effajta dolgokon.

Amit tenni kell, és amit én is rendszeresen szoktam csinálni, hogy azonnal a megoldásra összpontosítok, nem pedig a problémán siránkozok. Tanulni kell az esetből, és legközelebb jobban odafigyelni, hogy az adott hibát ne kövessük el újra, de most a megoldás a lényeg, hogy mit tudok azonnal megtenni.

Jelen esetben úgy oldottam meg a kihívást, hogy zokniban tartottam az edzéseket, néhány embernek mosolyt csalva az arcára ezzel a megoldással. ☺

Mára ennyi, hétvégén jön a következő naplórészlet, ugorva egy kicsit Január 12-re a könyvem premierjét megelőző napra, amikor eldöntöttem, hogy miről is fogok beszélni másnap...

(Ha tetszett ez a bejegyzés, arra kérlek, hogy nyomj egy like-ot itt lent, illetve bátran mond el a véleményedet is.)